A változás nehézségeinek szemléltetésére vegyük Zoli példáját, aki szégyelli magát munkahelyi dühkitöréseiért. Amikor nem sikerül megoldania egy feladatot, egyszerűen felborítja az asztalt, vagy elhajítja a szerszámokat. Viselkedését a főnökei is észrevették, és Zoli sem tagadja, hogy jelentéktelen dolgok miatt is felmegy benne a pumpa. A változás előszobájaként tekinthető annak elismerése, hogy viselkedésünkért nem hibáztathatunk másokat, és csakis mi felelünk tetteinkért. Zoli egyik nap úgy dönt, nem hagyja tovább, hogy ki legyen szolgáltatva indulatainak. Ma úgy megy be a munkahelyére, hogy elhatározza, iszik egy pohár vizet, amikor úgy érzi, kezd rajta elhatalmasodni a düh.
Ekkor szembesül azzal, hogy a változás nem történik olyan hirtelen, ahogyan azt szeretné. Újra és újra meg kell tapasztalnia, hogy elveszíti a fejét. Ilyenkor néha olyanokat gondol, hogy neki ez úgysem megy, ő ilyen, és mindegy mit tesz, ilyen marad örökké. Sokan ekkor adják föl.
Zoli viszont azt hallotta valahonnan, hogy érdemesebb kisebb célokat kitűznie maga elé, ezért újra nekivág. Most azt határozza el, hogy mindennap büszke lesz magára, ha legalább egyszer észreveszi, hogy kezdi felkapni a vizet.
Hetek vagy hónapok kitartó munkája után azt veszi észre, hogy alig az utóbbi időben alig tett tönkre bármit is. Néha azért becsúszik egy-két alkalom, de már ez lesz a ritkább. Ekkor nyílik tér a minőségi változásra. Ennek az a lényege, hogy Zoli egyik napról a másikra máshogyan kezdi el látni a világot. Nem érti, hogyan is viselkedhetett úgy, ahogyan korábban. Ma már csak mosolyog egyet magán, amikor régi dühkitöréseire gondol.
Változtatni nem könnyű, ezt Zoli példája is mutatja. Mindenképpen idő kell hozzá, és legjobb nagy türelemmel lenni önmagunkhoz. Ha észben tartjuk, hogy nem fog olyan gyorsan történni a változás, könnyebben vesszük az akadályokat. Amikor pedig elég kitartóak vagyunk, egy idő után az új magatartásunk kel önálló életre, és tesz minket olyanná, amilyenné talán nem is képzeltük, hogy válhatunk. Ilyen a változás természete.