Ma azt látjuk, hogy a felnő é válás akár még a harmincas években is tart. A kamasz még sokáig kamasz, és hosszadalmas belső küzdelmek árán sikerül, – ha egyáltalán sikerül, – átlépnie a felnő é válás küszöbén.
Sokkal kényelmesebb például örök diáknak maradni, mint véglegesen beállni a munkavállalók közé, dönteni egy meghatározó pálya melle . Sok fiatal inkább csak sodródik, egyik munkából, másik feladatkörből ki tudja merre. És ez itt Londonban még hangsúlyosabb, hiszen ha van is szakmája valakinek, nem könnyű benne elhelyezkednie. Viszont nagy a nyomás, hogy pénzt kell keresni valahogyan. Sok fiatalnak kell szembenéznie azzal, amit életkezdési válságnak nevezünk.
A krízis beárnyékolja a fiatalkort, és sokan összezavarodva, elveszettnek és magányosnak érzik magukat. Megakadnak és nem tudják milyen lépéseket tegyenek. Várnak, hátha történik valami, az idő pedig halad. Nem csoda, ha sokak ilyenkor kezdik a pánikzavar, szorongás, vagy depresszió jegyeit mutatni.
A rossz megoldások közé tartozik a felelősség tagadása, mások hibáztatása, az önálló döntési lehetőség feladása. Lehet a kamaszkorban is rekedni, hirdetni a szabadságot, soha meg nem állapodni. Ezzel viszont megfosztjuk magunkat a kiteljesedett élettől.
A válság hosszú éveken keresztül fennmaradhat. Nem könnyíti meg a helyzetet a választási lehetőségek illúziója mind a munka, mind a párkapcsolatok terén. Ijesztő, ha mindig o a kérdés: lehetne vajon jobb is? Sokak ezért inkább váltogatnak, és hagyják, hogy végül mások, vagy a körülmények szabjanak helyettük irányt.
Felnőtté válni azt jeleni, hogy önállóak vagyunk, vállaljuk a felelősséget sikereinkért és kudarcainkért. Vállaljuk a kockázatot a döntéseinkért, szabadok vagyunk választásainkban és képesek vagyunk egy irányba elköteleződni, ugyanakkor képesek vagyunk a többi lehetőségről lemondani. Borzasztóan bonyolultnak hangzik. De hogyan is lenne egyszerű, amikor ennek megoldása lesz életfeladatunk esszenciája.
