Párkapcsolatunk felbomlásakor elveszítjük azt az érzést, hogy tartozunk valakihez. Azt a tudatot, hogy valaki gondol ránk, és nekünk is van kire gondolnunk. Nehéz megszokni az érintések hiányát, hogy nincs kit átölelnünk, nincs aki megérint bennünket.
A szakítás mindkét félnek fájdalmas.
Mikor minket hagynak el, jelentősen megrongálódik önbecsülésünk. Párunk valamiért nem akart minket, talán túl unalmasak, agresszívak, önzőek, öregek, fiatalok, vagy bármi egyebek vagyunk. Sokszor váratlanul ér minket a helyzet, hogy többé nem terveznek velünk, hogy fel kell adni a közös álmokat, egyedül maradtunk. Még fájdalmasabb, ha egy harmadik miatt hagynak el minket, és önbizalmunk is még nagyobb sérülést szenved.
A szakítás történhet hirtelen, de sokszor hosszas gondolkodás előzi meg. A szakító félnek meg kell fontolnia, hogy mennyire jó a döntése. Meg fogja-e bánni, ha marad a kapcsolatban, vagy azt bánná-e meg, ha elmegy. Látja, hogy már nem jó a kapcsolat, partnere nem a megfelelő mértékben gondoskodó, esetleg lelkileg vagy fizikailag bántalmazó.
Az a hit, hogy gyorsan túl kell tennünk magunkat az elváláson, megnehezíti a feldolgozást. Hosszútávon könnyebbség, ha elfogadjuk, hogy sokáig velünk maradhat a fájdalom. Meg kell találnunk az értelmet az egyedüllétben. Fel kell újra fedeznünk, mi az, ami érdekel minket, mivel töltjük az időnket szívesen, milyen lehetőségeink vannak, amiket eddig esetleg észre sem vettünk.
Sokaknak ez annyira hosszadalmasnak tűnik, hogy ha tehetik, rohannak egy következő kapcsolatba. Esetleg rossz érzéseik csökkentése végett a másikat túlzottan rossz színben kezdik el látni. Azt gondolják, hogy örülnek a szakításnak, és a közösen eltöltött éveket tévedésnek tartják. A múlt ilyen átértékelése megfoszt bennünket attól a lehetőségtől, hogy tanuljunk a hibáinkból, és legközelebb megpróbáljuk esetleg másképpen csinálni.
Megkönnyíti az érzelmek feldolgozását, ha a kapcsolatunkat a lehető legérettebb módon próbáljuk lezárni. Lehetetlennek tűnhet esetenként, de akár elismerhetjük azt, hogy a másik fontos ré- sze volt az életünknek, és meg- érthetjük, hogy lehetséges egyszer örömmel fogadni, ha volt párunk esetleg más mellett boldog.
