Az elmúlt évtizedekben az életközépi válságra rímelően értelme le életkezdési válságról beszélni. A nyugati társadalmakban az önállóság megszerzése, a felnövekedés ideje egyre inkább kitolódik. Régebben a rituáléknak és korlátoknak köszönhetően valahogy egyértelműbb életút állt elődeink elő , és kevésbé volt jellemző a ma tapasztalható összezavarodottság.
A Valentin-nap alkalmat ad arra, hogy a szív alakú lufik és szívecskés plüssmacik áradata mellett elgondolkodjunk a szerelem és a szeretet értelmén és a meghitt párkapcsolatok lényegén. Vagyis: mi van a szerelem után?
Ma, amikor a házasságok egyre nagyobb hányada végződik válással, szinte mindennapos eseménynek számít egy párkapcsolat megszakadása. Nem is beszélve arról a számtalan szakításról, amelyekről nem készül nyilvántartás.
Képzeljük el hogy álmodunk. Képzeljük el, hogy azt álmodjuk, szépek vagyok, vagy éppen csúnyák, okosak, vagy buták, jók, vagy rosszak. Azt álmodjuk, hogy képesek vagyunk bármire, vagy képtelenek akármire.
Karácsony közeledtével egyre sürgetőbbé válik, hogy ajándékokat válasszunk ismerőseinknek, családtagjainknak. Kinek szívből, másnak pusztán udvariasságból. Talán panaszkodunk magunkban, hogy az ünnep elveszítette értelmét, minden csak a pénzről és az elvárásokról szól. Ezen az alkalmon kapva elgondolkodhatunk azon a bonyolult kérdésen, mit is jelent adni.