Sára eleve érzékeny személyisége, a szülei elvárásai és korai válásuk hihetetlen belső bizonytalanságérzést alakítottak ki nála. Gyermekkorában úgy érezte, ő a felelős apukája távozásáért. Ezen érzését mélyen eltemette, de a folyamatos bűntudat és saját magával való elégedetlenség fennmaradt. Szeretetéhségét, környezete törődését azzal próbálja kielégíteni. hogy állandó áldozatszerepben tetszeleg. Szüksége van társakra, de el is idegenedik az emberektől azáltal, hogy keményen ítéli meg, akik nem szeretik eléggé.
Szenvedései úgy érzi, jogosak, mondván biztosan követett el valamit, amivel kiérdemelte a keserveket. A nem létező bűncselekmény miatt folyamatosan ostorozza, szégyelli magát. Emellett – gyakran anélkül, hogy elismerné – fél a megaláztatástól, attól, hogy mások rájönnek előtte sem ismert bűnére. Sorozatosan olyan döntéseket hoz, amelyek egyre mélyebben taszítják az áldozatszerepbe. Ezzel még több gondoskodást kíván kiváltani, de azt éri el, hogy a környezete úgy érzi kihasználja őket. Sára ezt a falat emelte mások és maga között, amely miatt különbözőnek tűnt a többiektől, stabilizálva ezzel izolációját.
Hangulata a gyógyszeres kezelés hatására megváltozott, a pszichoterápia folyamán pedig fokozatosan egyre többet dolgozott fel kialakított élettörténetéből, negatív világképéből. Kétségbe vonta magáról és a világról alkotott nézeteit, így hámozva le az évek során felépített énvédelmi várának rétegeit. Saját magával szemben megbocsátóbb lett, képessé vált megfelelő döntéseket hozni, elfogadni például eddig érzelmileg zsarolt párjának szeretetét.
Angliában gyakran úgy tapasztalom, hogy a kiköltözéssel járó veszteségek, a bizonyításvágy, a biztonság hiányának nyilvánvalóvá válása hoz elő gyermekkorból ismert, feldolgozatlan érzelmeket. Ezáltal vannak a depresszióra amúgy is hajlamosabbak könnyebben kitéve a megbetegedésnek.
