A köznyelv a ‘depresszió’ szóval a lehangoltság, rosszkedv állapotára utal. Klinikai formája viszont egy mélyebb, tartósan fennálló szenvedésre vonatkozik. Depressziósnak lenni azt jelenti, hogy folyamatos szürkeséget észlelünk magunk körül, reménytelenséget a jelennel, múlttal és jövővel kapcsolatban. Hátterében a genetikai hajlam mellett élettörténeti sajátosságok, gyermekkorban elszenvedett veszteségek, bántalmazás, megaláztatás áll.
A nyuszikának elromlott a fűnyírója, gondolta átmegy a medvéhez kölcsönkérni az övét. Megy-megy, útközben elkezdi hajtogatni… Ki ne ismerné a népszerű viccet nyuszikáról és a fűnyíróról, az önbeteljesítő jóslat egy kitűnő példáját. Így nevezzük azt a jelenséget amikor viselkedésünkkel megvalósítjuk elvárásainkat, legyen az negatív vagy pozitív.
Karácsony közeledtével egyre sürgetőbbé válik, hogy ajándékokat válasszunk ismerőseinknek, családtagjainknak. Kinek szívből, másnak pusztán udvariasságból. Talán panaszkodunk magunkban, hogy az ünnep elveszítette értelmét, minden csak a pénzről és az elvárásokról szól. Ezen az alkalmon kapva elgondolkodhatunk azon a bonyolult kérdésen, mit is jelent adni.
Mikor, ha nem februárban juttatják lépten-nyomon eszünkbe, – már csak globalizálódott civilizációnk sugalmazásai alapján is – hogy párkapcsolatban élünk-e vagy sem.
Amikor Londonba költöztünk, tisztában voltunk azzal, hogy a döntésünk életünk minden területére kihat. De vajon követte-e belső változás a külső körülményeink megváltozását?